A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben, ahol az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben ? közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján hétfőn. Kiemelték, hogy a programba bevont települések vármegyei bontású listája a hivatal honlapján iis elérhető.Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat.A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgásával következett be.
Kezdőlap Országos Esemény-Országos Az ország déli és keleti vármegyéiben március 30-tól indul a tavaszi rókavakcinázás
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Térségünkben marad az esős idő
Szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, a látási viszonyok javulnak, a nap nagyrészében napos-gomolyfelhős időre készülhetünk. Itt, északkeleten helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, másutt kicsi a csapadék...