Kezdőlap Helyi Közrend Az „Év Tisztje 2023” címben részesült Tóth Zsolt tűzoltó alezredes

Az „Év Tisztje 2023” címben részesült Tóth Zsolt tűzoltó alezredes

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának főigazgatója a katasztrófavédelem állományában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként polgári védelmi kategóriában az ?Év Tisztje 2023? címet adományozta, Tóth Zsolt tűzoltó alezredesnek, a sátoraljaújhelyi járás katasztrófavédelmi megbízottjának. Ezzel elismerve a közel 20 éves kiemelkedő szakmai tevékenységét. Tóth Zsolt tűzoltó alezredes 2005- től tevékenykedik a Zemplén térségében, a Sátoraljaújhelyt és a környező falvakat is érintő természeti csapásoknál már több alkalommal segítette a katasztrófahelyzet felszámolását. Tóth Zsolt az elismeréssel kapcsolatban elmondta, meglepetésként érte, ugyanakkor úgy gondolja az elismerő cím nem csak neki, hanem kollégáinak, városának és a térségnek is szól.