Kezdőlap Helyi Búzaszentelés a sátoraljaújhelyi mezőgazdasági középiskolában

Búzaszentelés a sátoraljaújhelyi mezőgazdasági középiskolában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban is megszentelték a búzát, a görögkatolikus egyház hagyományaihoz híven Szent György napján. A néphagyomány szerint ilyenkor Isten hozzájárulását kérik a bőséges terméshez a megfelelő csapadékmennyiségen és hőmérsékleten át az adott évre. Az eseményt az iskola tanulóinak műsora egészítette ki. Az intézmény igazgatója Papp Zoltán elmondta, a nap más módon is kapcsolódik az iskolához.