Kezdőlap Országos Esemény-Országos Öttusa vk: két magyar került döntőbe a nőknél

Öttusa vk: két magyar került döntőbe a nőknél

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két magyar induló – Gulyás Michelle és Bauer Blanka – jutott döntőbe a nőknél az öttusázók idei harmadik, budapesti világkupa versenyén. A Ludovika Campuson zajló viadal első napján, kedden a 84 fős mezőny három csoportban küzdött a 12 közé kerülésért, ami elődöntőt ért. Ez három magyarnak, a márciusi első állomáson, Kairóban győztes, olimpiai kvótás Gulyásnak, valamint Guzi Blankának és az ankarai második vk-állomáson múlt szombaton 11. helyezett Bauernek sikerült. A versenyben maradt 36 öttusázó szerdán a körvívást teljesítette, ebben Gulyás 24 győzelemmel és 11 vereséggel az élcsoportban végzett, Bauer 15/20-as, Guzi pedig 9/26-os mérleggel zárt.

Forrás: Nemzeti Sport