Átvette megbízását az új rendőrfőkapitány Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.Magyarország belügyminisztere saját kérelmére nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezte Czinege László rendőr dandártábornokot, a vármegyei rendőr-főkapitányság vezetőjét. A közel negyvenéves hivatásos szolgálat során végzett áldozatos munkájának elismeréseként tárgyjutalomban részesült.
A belügyminiszter egyúttal 2026. június 1-jei hatállyal a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányi feladatainak ellátásával dr. Kiss Attila Tamás rendőr vezérőrnagyot bízta meg.
Az ünnepélyes állománygyűlésen, a csapatzászló átadását követően beszédet mondott Halmai Ferenc Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára, dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány, valamint Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke. A felszólalók méltatták a leköszönő főkapitány munkáját, és sok sikert kívántak az új vármegyei rendőrfőkapitánynak.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Szeptember 1-jétől áfamentessé teszi a kormány a vényköteles gyógyszereket
Szeptember 1-jétől áfamentessé válnak a vényköteles gyógyszerek ? jelentette be a kormány. A döntés értelmében a készítményekre a jelenlegi 5 százalékos áfakulcs helyett nulla...









