Június 5-én, pénteken ismét megrendezik az Újhelyi Könyvünnepet Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos téren.
A Kazinczy Ferenc Társaság kezdeményezésére évek óta hagyomány, hogy a város közgyűjteményei, könyves műhelyei és kulturális intézményei közösen mutatkoznak be egy egész napos rendezvényen. A programok között könyvvásár, múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozások, szabadtéri játékok, bábszínházi előadás, levéltárlátogatás, valamint író-olvasó találkozó is szerepel.
A rendezvény reggel 9 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, délután pedig Tóth Szabolcs stand-up előadása zárja a programot.
A Városi Könyvtár pavilonjánál ingyenesen elvihető könyvekkel és folyóiratokkal várják az érdeklődőket, emellett a könyvtár legújabb kötetei is kölcsönözhetők lesznek. Az olvasás szerelmesei ezen a napon díjmentesen iratkozhatnak be a könyvtárba. Az Újhelyi Könyvünnep valamennyi programja ingyenesen látogatható. Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvényt a Kossuth Lajos Művelődési Központban tartják meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról augusztus 12-én
Augusztus 12-én ismét különleges égi jelenségre figyelhetünk fel: Európa több részéről teljes, Magyarországról pedig részleges napfogyatkozás lesz látható. Hazánkban a Hold a Nap korongjának...









