A mesékben bármi megtörténhet, de a boszorkányokról alkotott vélemény legtöbbször nem volt légből kapott, még a seprűn való repülés sem. Igaz, nem emelkedtek el a földtől, de ők mégis így érezték.
A legtöbb esetben csak koholt vádakkal illették azokat, akik gyógynövényekből készített főzetekkel és kenőcsökkel érték el a gyógyulást, a fájdalom csökkentését. Így a seprűn való repülést sem a képzelet szülte.
Egy tudatmódosító szerhez hasonlító anyarozs nevű parazita okozott számos esetben olyan hallucinációt, amelytől egyesek úgy érezték, hogy elemelkednek a földtől, hogy repülnek. Mivel nagy mennyiségben elfogyasztva halálos, más módot találtak a használatára.
A test legérzékenyebb pontjaira kellett kenni, dörzsölni, így érve el a kellő hatást. Sokszor a hónalj környékére került a kenőcs és szinte azonnal érezhették a kábulatot. A történetek szerint ekkor használták a seprű nyelét a lábuk közé szorítva.
Sokszor meséltek erről úgy, hogy felemelkedtek a seprűvel, a szer hatása alatt úgy érezték, valóban lebegnek, így hamar elterjedt a boszorkányokról alkotott újabb furcsa szokás.
forrás: agytoro.hu
NEKED AJÁNLJUK
Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió...