A Nemzeti Művelődési Intézet által létrehozott TehetségPaletta Program bemutatkozási, fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségei, alkotói és előadói számára. A kezdeményezés nem verseny, hanem egy szakmai mentoráló fórum, amely támogatja a résztvevők kibontakozását. Az elmúlt hétvégén a sárospataki Művelődés Háza adott otthont a vármegye művészeti csoportjainak találkozójának. A színpadon fiatalos és hagyományőrző előadások egyaránt helyet kaptak. A rendezvény kapcsán Dr. Farkas Szabolcs polgármester kiemelte: Sárospatak méltó helyszíne az eseménynek, a város ugyanis idén ünnepli annak 20. évfordulóját, hogy elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet. A program részeként megnyílt a Szakkör Program alkotásaiból rendezett kiállítás is. A kezdeményezés az online tudásmegosztást és a helyi közösségi alkotómunkát kapcsolja össze, segítve a hagyományos kézműves technikák megőrzését és a közösségépítést, mondta el Szeszák Edina, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatóhelyettese.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost az Országgyűlésből
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét Forsthoffer Ágnes házelnök. A döntés indoklása szerint a politikus több alkalommal zavarta a...








