Kezdőlap Színes Közeleg az esküvő?

Közeleg az esküvő?

Hatalmas boldogsággal indult az éve Király Lindának, aki a szerelmét, a neves amerikai zenei producert, Simont ölelve léphetett át 2025-be. A pár egyelőre távkapcsolatban él, de már körvonalazódik bennük a közös jövő.
Simonnal az énekesnő korábban már alkotott egy párt, ám a fiatalkori szerelem később barátsággá szelídült. Nem sokkal ezelőtt az érzelmeik ismét fellobbantak egymás iránt, tavaly nyár óta pedig egy párt alkotnak. A szerelem a távkapcsolat próbáját is kiállta, Simon pedig most ismét Magyarországon tartózkodik az énekesnővel, akivel a szilvesztert is együtt ünnepelhették.
? Simon ? szokása szerint ? romantikus meglepetéssel készült, volt gyertya, virág és persze, a kedvenc, különleges fűszereim is, amiket mindig kérek mindenkitől, aki Amerikából jön haza. Imádok főzni, Simonnak is nagyon szívesen készítek finomságokat, úgyhogy ezekből ő is profitál ? kezdte boldogan Király Linda, akivel madarat lehetne fogatni, hogy a kedvesét végre maga mellett tudhatja.
? Sajnos, elég rohanósak a napjaim, de ahova csak lehet, Simon elkísér, így szilveszterkor is mellettem volt, amikor átléptünk az új évbe ? tette hozzá Linda, aki azt is elárulta, ezúttal meddig marad Simon. ? Vízum nélkül csak három hónapig maradhat, de most azon gondolkodunk éppen, hogy februárban, a születésnapom környékén ? amikor egyébként is Amerikába szoktam utazni ? együtt megyünk vissza. Ő könnyebben mozog, hiszen a zenei munkái mellett fényképezéssel, videóvágásokkal, -szerkesztésekkel foglalkozik, ezeket pedig innen is tudja végezni. Engem azért sokkal többször köt Magyarországhoz a munka. Persze, előfordul, hogy neki is személyesen jelen kell lenni: nemrég csinált egy videós munkát például Snoop Doggnak, s ilyenkor természetesen szükség van a személyes jelenlétére.
Linda és szerelme között a sok ezer kilométeres távolság ellenére is egyre mélyül a kapcsolat, a közös jövőt pedig már nem is látják olyan távolinak. Noha egyelőre nem beszéltek konkrétan az esküvőről, közös terveknek nincsenek híján.
forrás: blikk.hu